A méz nem véletlenül él hatásos házi szerként a köztudatban. Olyan fajtát vegyünk, amely csomagolásán a “nyers” vagy a “pasztőrözetlen” felirat szerepel – és akkor kikúrálhatjuk vele az alábbiakat.
A túlsúllyal, magas vérnyomással vagy magas koleszterinszinttel küzdőknek érdemes lehet minden reggel ébredés után meginni egy pohár meleg vizet, amelybe egy teáskanál mézet és 5-10 csepp almaecetet kevernek. Ez az ital segít megszabadulni a felesleges zsírtól és koleszterintől.
A szájban vagy a száj környékén kialakult fekélyeket, aftákat kezelhetjük egy teáskanál méz és egy csipetnyi kurkuma keverékével is. Ez a szer fokozza a nyáltermelődést, illetve segíti a méreganyagok távozását. Tartsuk egy kis ideig a szájban, majd köpjük ki. Belső fekélyeket kúrálhatunk úgy is, ha egy csésze meleg tejhez egy teáskanál mézet keverünk, és ezt isszuk naponta két alkalommal.
Megfázás esetén fél teáskanál fahéjat keverjünk egy teáskanál mézbe, és ebből vegyünk be naponta két-három alkalommal. Ha a légutainkat szeretnénk megtisztítani, akkor egy teáskanál friss gyömbérlevet és egy teáskanál mézet keverjük össze, amit napi két-három alkalommal fogyaszthatunk. Hányinger, hányás, emésztési gondok esetén egy rész citromlevet keverjünk egy rész mézzel, mártsunk bele egy kanalat, majd nyalogassuk le róla lassan, óvatosan a folyadékot naponta kétszer.
Szorongás enyhítésére remek megoldás, ha egy pohár friss narancslébe egy teáskanál mézet és egy csipet frissen reszelt szerecsendiót keverünk. A dohányzásról leszokóban lévőknek segíthet, ha egy kevés felkockázott ananászt összekevernek egy teáskanál mézzel, és ezt eszegetik, mielőtt rágyújtanának.
Nehezen szűnő csuklás esetén keverjünk össze egy csészében egy teáskanál mézet és egy teáskanál ricinusolajat. Mártsuk bele az ujjunkat, és nyaljuk le. Ismételjük 5-10 percenként, míg csuklásunk el nem múlik.