A krónikus magas vérnyomás számos betegség rizikóját megnöveli: ilyen a szívbetegség, az aneurizma, a vesebaj vagy éppen a stroke. Ha nem veszélyesen magasak az értékeink, akkor érdemes természetes módszerekkel csökkenteni a vérnyomást.
A mozgás fontossága mindenképpen kiemelendő. Nem kell nagy dolgokra gondolni: már a rendszeres tempós séta is is rengeteget segíthet. Naponta 30 percnyi (a hét lehető legtöbb napján végzet) lendületes séta (amelytől kimelegszünk és felgyorsul a pulzusunk) bizonyítottan képes mérhetően csökkenteni a vérnyomást. Növeljük rendszeresen a terhelést! Emellett érdemes rendszeresen űzni valami olyan mozgásformát is, amelyben kifejezetten a légzésre kell koncentrálni. A jóga vagy a tai chi ilyen, de már az is elég lehet, ha elsajátítjuk a hasi légzés helyes technikáját, és mindennap reggel, illetve este 5 percen át légzőgyakorlatokat végzünk. Az ülőmunkában dolgozóknak pedig létfontosságú, hogy minden órában legalább öt percre felálljanak az asztaluktól és járjanak egy rövidet. Már ez az apróság is rengeteget számít a vérnyomás szempontjából.
Az étkezésünkbe érdemes minél több káliumban gazdag ételt beépíteni – ebből az ásványi anyagból 4700 milligramm a napi ajánlott bevitel. Ilyen étel az édesburgonya, a paradicsom, a banán, a bab, a borsó, a sárgadinnye, illetve az aszalt gyümölcsök. Meglepő módon az étcsoki fogyasztás is jót tehet, mivel e finomság magas flavonoidtartalma segít az ereket rugalmasabban tartani. Lényeg, hogy mindig olyan fajtát válasszunk, amelynek legalább 70 százalékos a kakaótartalma, és minél kevesebb cukrot tartalmazzon! A nitrátban gazdag táplálkozás is előnyös, mivel a nitrátot a szervezet nitrogén-monoxiddá alakítja, amely segít ellazítani az ereket. Egy 2015-ös brit tanulmány szerint akik egy hónapon át mindennap ittak céklalevet – amely nitrátban igen gazdag -, mérhetően csökkent a vérnyomásuk. A céklán kívül pedig még a leveles zöldekben, például a spenótban is sok a nitrát, ezért érdemes lehet ezeket mindig hozzáadni a reggeli turmixunkhoz.
Kávérajongóknak érdemes lehet áttérni a koffeinmentes verzióra, mivel a Duke Egyetem kutatása szerint napi 500 milligramm koffein elfogyasztása már mérhetően és tartósan megemeli a vérnyomást. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy nagyobb mennyiségű koffein nemcsak a kávéban, hanem a kólaitalokban, a teákban, illetve az energiaitalokban is található, sőt a kakaóban, a csokoládéban is van némi. A mértékletes teafogyasztásról ugyanakkor nem érdemes leszokni. A hibiszkusztea például olyan fitokemikáliákat tartalmaz, amelyek bizonyítottan segíthetnek csökkenteni a vérnyomást – napi 2-3 csészével érdemes hát fogyasztani belőle.
Meglepő módon a zenehallgatás is segíthet – feltéve, ha a megfelelő muzsikát választjuk. A Firenzei Egyetem kutatása szerint a legjobb vérnyomás csökkentőnek a klasszikus, a kelta, illetve az indiai zene számít. Napi fél óra zenehallgatás némi tudatos légzéssel kísérve már egy hónap alatt mérhetően lejjebb viszi a vérnyomást.